Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László)


A könyv magyarul!



Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László)



Tisztelt Olvasó! Bár technikai okokból a szokásosnál kicsit később kerül a boltokba a Magyar Sportévkönyv, ismét összefoglalja mindazt, amit az előző esztendő sportéletéről tudni érdemes. A téli sportok híveinek már februárban volt miért izgulniuk, a vancouveri olimpia sok érdekességet tartogatott számukra. Sajnos ez az ötkarikás esemény nem csak a sok remek teljesítmény miatt marad emlékezetes: a megnyitó előtt néhány órával edzés közben halálos balesetet szenvedett egy grúz szánkós, Nodar Kumaritasvili. Rajta kívül számos aktív sportoló távozott tavaly megdöbbentő gyorsasággal az élők sorából – többükről is megemlékezünk könyvünkben. Mivel 2010 páros év volt, ezért mind a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás, mind a világ legjelentősebb sporteseménye, az olimpia szempontjából kitüntetett figyelmet érdemelt. Alig pár héttel Európa nagy játéka, a Bajnokok Ligája döntőjét követően (az Internazionale 1965 után lett újból a térség legjobb csapata) a világbajnokság hozta lázba a futball sok százmilliós szurkolótáborát. A nagy találkozót mi, magyarok 1986 óta csak messziről szemléljük, mégsem veszített itthon az iránta megnyilvánuló érdeklődésből. A sportág történetének első afrikai világbajnokságán láthattunk izgalmas mérkőzéseket, szép játékot és kemény összecsapásokat egyaránt, s akadt meglepetés is bőven. A két évvel korábban Európa királyaivá koronáztatott spanyolok felértek a csúcsra, helyenként látványos futballal megérdemelten vitték haza a trófeát. Számos olyan világversenyt rendeztek az elmúlt esztendőben, amelyeken lemérhettük, hol tartanak a magyar sportolók és hol a vetélytársak az olimpiai ciklus félidejében. A mieink több sportágban remek eredményeket értek el, jelezve ezzel, hogy 2012-ben, Londonban is bizakodhatunk a jó szereplésükben. Úszóink sikert sikerre halmoztak a budapesti Európa-bajnokságon, a kajakosok és kenusok a világbajnokságon figyelmeztették a riválisokat, birkózóink, cselgáncsozóink és ökölvívóink büszkén feszíthettek világ- és Európa-bajnoki dobogókon. Sportlövészetben és tornában ugyan szűkebb az elit közelébe kerülők száma, de egy-egy kitűnő sportoló így is egyértelműsítette szándékát Londonnal kapcsolatban. Fentebb már utaltunk arra, hogy labdarúgóink közel két és fél évtizede nem jutottak el a vb-re. Kisebb sikereknek azonban így is örülhettünk 2010-ben. A Debreceni VSC csapata ismét kiléphetett a nemzetközi porondra, azaz túlélte a selejtezőket, ezúttal az Európa-ligában. A magyar válogatott új szövetségi kapitánnyal vágott neki a 2012-es kontinenstorna selejtezőinek (és néhány felkészülési mérkőzésnek), s úgy tűnik, egy picit előrelépett együttesünk. Persze hosszú az út a második vonalig is, a kezdeti biztató játék remélhetőleg kitart a következő esztendőkben.
Bár az előző év történéseit feldolgozó írásainkat is sokan kedvelik, jó néhányan az összegyűjtött eredmények miatt vásárolják meg rendszeresen a Magyar Sportévkönyvet. A legnépszerűbb eseményekkel – NHL, NBA, For-mula-1, tenisz Grand Slam-tornák, stb. – ezúttal is külön foglalkozunk. A sportágakat hasonlóképpen dolgoztuk fel, mint a tavalyi kiadásban, azaz ábécé-sorrendben találja meg őket az olvasó az aerobiktól a vízilabdáig. Ismét sokat segítették munkánkat a szakszövetségek, akár eredmények, akár képek ügyében kerestük őket, készségesen igyekeztek mielőbb teljesíteni kéréseinket. Ők is tudják, hogy könyvünk komoly helyet vívott ki magának a piacon, és fontosnak tartják sikereik publikálását.
Ami ez utóbbit illeti, bízunk benne, hogy 201l-ben még több nagyszerű teljesítménnyel örvendeztetik meg a magyar versenyzők, csapatok a sportrajongókat, és a következő évkönyvhöz is bőségesen szolgáltatnak majd témát. – /Ládonyi László/



Letöltés Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) ingyen

:







Csatlakozz a több százezer elégedett tagok, akik hosszú órákat töltött keres multimédiás tartalmak online és időben, és most élvezik a legismertebb új könyvek, magazinok és képregények, köztük a Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László)


Itt van, és ingyenes. Ezért regisztrálnia kell az ezen az oldalon található linkek használatával:


  • Korlátlan könyvek, magazinok és képregények, bárhol is tartózkodik: közvetlenül a böngészőjében a számítógépen vagy a táblagépen.
  • Több mint 10 millió cím minden lehetséges műfajra kiterjed.

  • , hogy a legjobb Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László), magazinok és képregények bármilyen műfajban, beleértve akció játékok, kalandjátékok, anime, manga, Gyermek és Családi , klasszikusok, vígjáték, referenciák, útmutatók, dráma, Aliens, Horror, Zene, Romance, Sci-fi, fantasy, Sport, és még sok más.

  • Naponta új címeket adunk hozzá! Szeretjük frissen tartani a dolgokat.

  • Minden platform. Teljesen optimalizált.

  • Tekintse meg, hogy naponta több ezer ember szórakozik.
    Regisztrálj most, szerezd be a Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) és szórakozz a korlátozások nélkül!



    A részletei Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László):



    Kiadó:
    Oldalak száma:
    232
    Borító:
    CÉRNAFŰZÖTT, KEMÉNYTÁBLÁS
    Súly:
    1370 gr
    Nyelv:
    MAGYAR
    Kiadás éve:
    2011
    Árukód:
    2217207 / 1073156
    Illusztráció:
    SZÍNES FOTÓKKAL



    TAGS:

    online Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László), Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) fb2, download Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) PDF , download Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) MOBI, ingyenes letöltések Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) IPhone,

    online Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) pdf

    , ingyenes Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) DJVU, ingyenes letöltések Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) txt, letöltések Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) rtf, online Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) FB2 , e-Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) letöltések txt, ingyenes Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) letöltések, eKönyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) download MOBI, letöltések Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) IPad, olvas Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) MOBI, olvas Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) docx, ingyenes Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) awz, download eKönyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) iPad , ingyenes Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) DJVU,

    download Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) ingyenes

    , ingyenes letöltések Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) dvd, olvas Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) txt, Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) letöltések DJVU, Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) letöltések ingyenes, Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) letöltések pdf ingyenes, Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) pdf letöltések ingyenes, letöltések eKönyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) pdf ingyenes, Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) letöltések epub ingyenes, Könyv: Magyar Sportévkönyv 2011 (Dr. Ládonyi László) ePub letöltések ingyenes.

    Leave a Reply